VENCZEL JUDIT honlapja

Ha segítségre van szükséged! SZJA, TGYÁS, GYED, GYES, CSP, adóbevallás, szövegszerkesztés, honlapszerkesztés. NÉHÁNY ÖTLET AZ ELÉRHETŐ EGÉSZSÉGHEZ! Pecsétviaszgomba és a DXN

Mik a lehetőségek, és a feltételek? Hol és hogyan kell intézni?


Kismamák figyelem! 2010. május 1-re kell ügyelni

(Heti Válasz Online - 2009.02.23.)

"Jövő május elsejétől a gyedhez a jelenlegi féléves előzetes biztosítási jogviszony helyett egy évre lesz szükség. Mindez azt jelenti, hogy az idén nyár elejéig megfoganó gyermekekre még nem vonatkoznak a megszorítások. Jelenleg a gyed a gyermek kétéves koráig jár, a jövőben viszont a hossza az előzetes biztosítási jogviszonnyal egyezik majd meg, de továbbra is legfeljebb a gyermek kétéves koráig jár.

Vagyis, ha valaki 13 hónapot tud felmutatni, akkor csak a gyermek 13 hónapos koráig maradhat otthon gyeden, utána a jóval alacsonyabb összegű gyermekgondozási segélyt veheti igénybe. A különbség lényeges, mivel a gyed bruttó összege a korábbi kereset 70 százaléka (de legfeljebb a minimálbér kétszeresének 70 százaléka), a gyes viszont a minimálnyugdíjjal egyezik meg.

A megszorítás nem vonatkozik azokra, akiknek már megszületett az első gyermekük - szögezte le Szűcs Erika lapunk kérdésére. Vagyis azok az anyák, akik kis korkülönbséggel vállalnak gyermeket, 2010. májusa után is elkerülhetik a megszorításokat. Az első kisdedre, aki 2010 májusa előtt születik, értelemszerűen még a régi szabályok vonatkoznak, ám ha két évnél kisebb korkülönbséggel jön(nek) a kistestvér(ek), akkor utánuk is két évig jár a gyed, akárcsak az első gyermeknél.

Fontos részlet, hogy a szülők meg is oszthatják a gyedre való jogosultságot. Tehát, ha az anya nem tudja kimeríteni a kétéves gyedet, akkor az apa is igénybe veheti azt. Így előfordulhat, hogy az anya a gyermek másfél éves koráig marad otthon, a következő fél évben pedig az apa babázik. Szűcs Erika emlékeztetett rá, hogy ez jó főpróbája lesz a rövidesen kötelezővé váló uniós szabályozásnak, mely szerint a családi ellátások csak akkor járnának, ha azokat 3-4 hónapra az apa is igénybe veszi."

Mennyi szabadság jár a GYES-ről, GYED-ről visszatérő munkavállalónak?

A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (továbbiakban: Mt.) 138. §-ának (5) bekezdése alapján a munkavállalót fizetés nélküli szabadság illeti meg a gyermek gondozása céljából a gyermek 3. életéve betöltéséig. A fizetés nélküli szabadság tartama alatt a munkaviszony szünetel.
Az Mt. 130. §-ának (2) bekezdése felsorolja a szünetelés azon eseteit, amelyeket figyelembe kell venni a szabadság megállapításánál. Ebbe a körbe tartozik a szülési szabadság és a fizetés nélküli szabadság is. A fizetés nélküli szabadság tekintetében azonban csak a fizetés nélküli szabadság első éve minősül jogszerzőnek. Az Mt. 11. §-ának (3) bekezdése alapján a szabadságot a szülő munkahelyre történő visszatérésétől számított 6 hónapon belül kell kiadni.
Fentiek alapján a munkavállalót összesen az alábbi szabadság illeti meg:
• 20 nap alapszabadság + az életkor függvényében az Mt. 131. §-ának (2) bekezdése alapján járó szabadság,
• a szülési szabadság időtartamára (24 hét) az első pontban meghatározott szabadság időarányos része,
• a gyed/gyes első évére az első pontban meghatározott szabadság,
• megilleti továbbá egy gyermek után 2 nap, két gyermek után 4 nap, kettőnél több gyermek után összesen hét nap pótszabadság.

Amennyiben több gyermek miatt a szülési és fizetés nélküli szabadságok folyamatosan váltogatva követik egymást, valamint ez az időtartam meghaladja az elévülési időt (3 év), a rendes szabadság mégsem vész el. A rendes szabadságot az elévülési idő letelte ellenére is biztosítani kell.

Mt.:

„132. § (1) ...

(2) A szülők döntése alapján gyermeke nevelésében nagyobb szerepet vállaló munkavállalót vagy a gyermekét egyedül nevelő szülőt évenként a tizenhat évesnél fiatalabb

a) egy gyermeke után kettő,

b) két gyermeke után négy,

c) kettőnél több gyermeke után összesen hét munkanap pótszabadság illeti meg. A pótszabadság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a tizenhatodik életévét betölti."


Terhességi gyermekágyi segély


Gyermekgondozási díj


Gyermekgondozási segély

http://www.allamkincstar.gov.hu/rovat/131

Családi pótlék

http://www.allamkincstar.gov.hu/rovat/130

Anyasági támogatás

http://www.allamkincstar.gov.hu/rovat/135

Hasznos tudnivalók az apeh honlapján

http://www.apeh.hu/gyik/szja

Egyéb hasznos

http://www.penta.hu/letoltes/hallgatoi_7f46b.pdf






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 6
Heti: 25
Havi: 33
Össz.: 24 221

Látogatottság növelés
Oldal: TGYÁS, GYED, GYES, CSP
VENCZEL JUDIT honlapja - © 2008 - 2024 - venczeljudit.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »